HÁZIREND

2015.09.01 10:38

Részlet az új (2015-ös ALAPSZABÁLYBÓL)

VII. A LAKÁSSZÖVETKEZET HÁZIRENDJE

 

Jelen alapszabály a külön okiratba foglalt, az igazgatóság által megalkotásra kerülő házirend alapvető szabályait tartalmazza.

 

A lakásszövetkezethez tartozó lakásokat és nem lakás céljára szolgáló helyiségeket - tekintettel a lakások méretére és kialakításuk tulajdonságaira – kizárólag rendeltetésszerűen lehet használni.

 

A lakáson belüli építési-szerelési munkák végzésének kezdő időpontját annak megkezdése előtt 8, azaz nyolc nappal be kell jelenteni a lakásszövetkezet részére, illetve ki kell függeszteni az érintett lépcsőházban jól látható helyen az ott lakók tájékoztatása céljából. A lakáson belüli építési-szerelési, valamint egyéb szennyezéssel, zajjal, szaggal járó munkákat kizárólag a reggel 8 óra és délután 17 óra közötti időszakban lehet végezni. A lakásokban zajjal járó egyéb tevékenység végzése során tekintettel kell lenni a zajszint határértékének betartására a lakóépület tekintetében irányadó külön jogszabályok rendelkezései szerint.

 

A lépcsőházban ingóságok elhelyezése, tárolása tilos, az ide vonatkozó katasztrófavédelmi szabályokat be kell tartani. A lakásokban, illetve a nem lakás céljára szolgáló, vagy közös helyiségekben tűz- és robbanásveszélyes, illetve más az egészségre káros anyag tárolása, az oda történő bevitelük tilos.

 

A lépcsőházi bejárati ajtókat a nap minden szakában zárva kell tartani. Amikor a kapucsengő, kapunyitó nem működik, a vendéget az őt fogadó személynek kell beengedni, illetve távozásakor a bejárati ajtóhoz le kell kísérnie. A lépcsőházban, a házban levő egyéb helyiségben, illetve a bejárati ajtótól legalább öt méter távolságig dohányozni tilos. A lakásokban csupán kis testű, zajtalan háziállat tartható, így hal, madár kis testű szobakutya (a vakvezető kutya kivételével).

 

A lépcsőházban szemetelni tilos, lehetőség szerint vigyázni kell a tisztaságra. A lépcsőházi világítás csak indokolt időtartamban használható. Amennyiben meghibásodás tapasztalható akár a kapunyitó csengő, akár a lépcsőházi világítás, bejárati ajtó stb. működésében, ezt a lakásszövetkezet gondnokságára haladéktalanul be kell jelenteni. Az épület egészére kiterjedő indokolt rovarmentesítést a lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdonosa, használója köteles megengedni az ide vonatkozó szakmai előírások betartása mellett. Az épület homlokzatára feliratokat, tárgyakat ki-, felhelyezni, vagy a homlokzat egységes képét megváltoztatni, továbbá az épület állagát, burkolatait, lépcsőit, vakolatát stb. rongálni tilos.

 

A lakásszövetkezet tulajdonában álló, közös használatra szolgáló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló, zárt rendszerű műszaki megoldással kiépített elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséről és üzemeltetéséről a kamerarendszer kiépítésével közvetlenül érintett épület részközgyűlése a tag és nem tag tulajdonosok legalább kétharmados többségének igenlő szavazatával dönthet. Amennyiben ilyen döntésre sor kerül, úgy az alapszabályt módosítani kell, ki kell egészíteni a 2011. évi LXXVI. törvény 14/A §-ában foglaltak által megkívánt körben.”

Vissza

Elérhetőség

bekes-otthon

© 2015 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapot Webnode